hu
Books
Barsi Ödön

A harmadik csengetés – Komédiások

Barsi Ödön, a kaland -és tudományos fantasztikus regényeiről ismert író, ezúttal a 30-as évek színészvilágába vezeti az olvasót. Ő maga is vidéki színészként kezdte pályafutását, de a Hevesi Sándor vezette Színiakadémián a rendezői szakon is diplomát szerzett. Kolozsvári és nagyváradi szereplései után fővárosi színházakban is játszott, majd színház— és rádiórendezőként mutatkozott be. (Az ember tragédiája, Ellák, A három testőr). A színházak alapos ismerőjeként, avatott szemmel mutatja be az indulatoktól, szenvedélyektől, feszültségektől terhes színházi életet, amelyben gyakran pletykákon túlmenően életet és pályafutást megrontó intrikák is születtek. „A harmadik csengetés” hősnője, Bán Éva a színészképző frissen végzett növendéke, teljes hivatástudattal lép a színház kötelékébe és csaknem áldozatául esik annak.Komédiások —

Az öreg színházi súgó nagy vágya, hogy egyszer ő is
színpadra léphessen. Meggyőződése, hogy jó pár színésznél tehetségesebb —
többek között lánya vőlegényénél is, a népszerű Várady Sándornál is… A sors
(vagy csak az ügyes cselszövés) úgy tűnik, meg is adja a hőn áhított
lehetőséget…
170 printed pages
Original publication
2013
Publication year
2013
Have you already read it? How did you like it?
👍👎
fb2epub
Drag & drop your files (not more than 5 at once)