A magyar kultúra történetében aránylag ritkák a nagy öreg generációk. A kiegyezés utáni évtizedekben az Akadémián, az egyetemeken, az egyházakban és a közéletben elég sok szívós öreg tekintély birtokolta a hatalmat, de rangos idős költőnemzedék sem a XIX. század végén, sem a Nyugat nagy korszakában nem alakult ki. Kassák, Erdélyi, Illyés, Déry életkora inkább kivételesnek számított, talán a „harmadik nemzedék” történetében és később vált tipikussá a hosszabb élettartam. Figyelmünket azért érdemes az idős költőkre (is) koncentrálnunk, mert a fejlődésnek, az érdeklődésnek és az érettségnek más életszakaszokra érvényes tapasztalatait is közvetítik, sajátos oldalról világítják meg. Az öregek legjobbjait a tudás, a műgond, az élet— és az emberismeret magasra emelheti. Nekünk, XX–XXI. századi olvasóknak megadatott, hogy jelentős idős költőnemzedékek kortársai legyünk.
