„Nekem szárnyam volt, villámlóan kékes.És nagy sugárzó tollazatom.S leszálltam csúcsára egy jegenyének— Erős, magányos bús madár –S pihentem azon.Karjaim voltak, vakító fehérek,Zománcos pihe födte be őket.Fejemről a fürtök szálltak a szélnek,S ágai közt az ős jegenyénekNagy hirtelen elhallgatott az ének…”
