Árnyékosfalu a külső szemlélő számára egy átlagosan unalmas kisváros Alaszka déli határán, annak minden nyűgével és örömével. Azzal a különbséggel, hogy a kor egyik legveszélyesebb varázslója az Annwnból, a varázslók börtönéből való szabadulása után éppen ide vette be magát álnéven, és próbál közönséges halandónak látszani. Vagy legalábbis a felszínen, mert az egyszerű ember álcája mögött Lazarus Jones meglehetősen érdekes foglalkozást űz: a varázstalanok világát veszélyeztető mágia-túlkapások felderítését és hatástalanítását tűzte ki céljául. Mindeközben épp csak az nem jut eszébe, hogy az élete hamarosan megváltozik, amikor a sors egy gonosz fintorának köszönhetően az útjába sodorja William Pokoli Harringtont, a vámpírt.
Mindeközben, míg Lazarus Jones és immáron a dolgaiba az orrát folyton és kéretlenül beleütő William egy különös, kísértetekkel, mágikus kövekkel és egy régi házzal kapcsolatos ügyben nyomoznak South-Hammersmithben, Honey E. Moon, Árnyékosfalu iskolájának csendes, megalkuvó drámatanárnője mit sem tudva arról, hogy nyakán egy mély harapásnyommal hamarosan az erdőben találja magát, életében először ellene szegül családja elnyomó erejének, míg a város másik végében egy M. Eissenberg nevű nő, aki nem mellesleg világ talán legfurcsább botanikusa pedig abban a hitben él, hogy az őt felnevelő két asszony, amiként ő maga is, teljesen hétköznapi ember.
Sikerül-e Lazarus Jonesnak megfejteni a Day-kúria rejtélyét és leráznia a nyomában koslató vámpírt? Hasznára válhat-e William Harrington a mágusnak, vagy végérvényesen kihívja maga ellen annak haragját? Megöli-e Honey-t a vérébe került mágikus fertőzés? Miféle titkot őrizgetnek Eissy nénikéi, és miért kötöttek mágikus szerződést Lazarus Jonesszal, hogy soha, semmilyen körülmények között nem teszi be a lábát az Eissenberg-kertészetbe?