Rendhagyó regényt tart kezében az olvasó. Hősei a Teremtés, az ember előtti világ „élő” és „élettelen” lényei, a mindenféle méretű, formájú és eredetű kövek. Különös, maguknak való teremtények ők — mindennél többre becsülik a nyugalmat, a csendet, a háborítatlan elmélkedést, s szívből gyűlölnek mindenfajta változást és mozgást. Megesik azonban, hogy a fülükbe suttog az örökké nyugtalan, kísértő víz, gyönyörű képeket fest eléjük, s szavaira egyesek feladják nyugalmukat és mozdulatlanságukat — hosszú, megpróbáltatásokkal teli útra indulnak az ismeretlenbe. Hriszto Szlavov allegorikus regényének fejezetei, bár kapcsolódnak egymáshoz és időrendben követik egymást, önálló történetekként is megállják a helyüket, példabeszédszerű bölcsességgel szólva különböző élethelyzetekről, melyek elé a sors egyéneket és közösségeket állít. „Egy kő nem mozdul, testvéreim, de egy folyami kő bejárja az egész világot…”
